2011. július 8., péntek

Kurvára nem hiszek a "revival"-ben - blog revival

Valamiért kihagy az agyam - emiatt néha olyan dolgokat csinálok amiket nem kellene. Például a múltkor beszélgettünk Mecseki Csabival, amikor kibukott belőlem, hogy szeretném a régi Zenites optikáimat hozzá kapcsolni a Canon 550D-mhez: van-e rá valami megoldás? Persze tudtam, hogy van, és hülyeség is volt megkérdezni, mert úgy sincs időm semmit, de semmit sem csinálni. Nem értettem miért érdekel egyáltalán. Reménykedtem, hogy Csabiazt mondja, hogy nincs - de azt mondta van, vegyek adaptert. Filmszalag szakadás.

A Soós fotó előtt találtam magam - sőt már bent az üzletben, éséppen azt kérdeztem (a kissé nehézkes) eladó sráctól, hogy van-e ilyen adaptere. Reménykedtem, hogy vagy rohadt drága lesz, vagy nincs. Volt, egész megfizethető áron (volt digitális is, ami segít élesre állítani a képet - pirosan villan - de úgy voltam vele, hogy ha csak ez az egy plusz funkció van benne, akkor inkább nem veszem meg, mert nem kicsit volt drágább, hanem kétszer annyiba került, mint a sima, ami egyébként fából vaskarika) és mit ad Isten, nálam volt a 80 mm-es teleobjektívem. Ki is próbáltam vele.


Az édesapámtól még nagyon régen kapott Pentacon teleobjektív

Nagyon béna teszt kép az üzletben


Kassza, fizetés, eufória. Végig kattintgattam az egész napot.

A tanulságok. Először egy kávézó teraszán kezdtem el (újra) ismerkedni az optikámmal. Itt fekete-fehérben fotóztam a leandereket és a napernyőket. Sokkal finomabb rajzolatot kaptam, mint amire számítottam! Az előtér finoman levált a háttérről, amely életlen vonalai finom hullámokat vetettek, és izgalma kompozíciós elemmé váltak... Legalábbis én így éreztem. A létrehozott képeken a formák finom játékát figyeltem meg. Nem statikusak voltak, hanem organikusak, elevenek. A nagy szavak ellenére: úgy emlékeztem, nagyobb gyújtótávolsággal rendelkezik az optika - ami lehet, hogy így is volt (a technikai okoknak már utánanéztem - most nem részletezném őket) és valahogy úgy éreztem, hogy érdekes ez a fekete-fehér és szép is, de most valamiért nem működik.



Este ezért színesben teszteltem tovább a gépet. Rá kellett jöjjek, hogy bármennyire is szeretek éjszaka fotózni, nem biztos, hogy teleobjektívvel fogom csinálni, nem a legmegfelelőbb rá. Az eredmény mégis meglepően jó lett - a rövid záridők és a gyenge világítás ellenére továbbra is szép, finom rajzolatokat kaptam, a színek pedig életet vittek a korábban már megjelent dinamikába. A telés felvételeknek jobban állnak a színek - mivel ez a típusú objektív eleve kiemel dolgokat - tehát egyénít - , a bemutatott tárgyat kár megfosztani bármely tulajdonságától (így a színétől is). Teljes valójában érdemes bemutatni. A teleobjektív a világ minden egyes alkotóelemének individuális szabadságot biztosít, míg a nagylátószögű objektívek, vagy a normál objektívek a demokrácia védőbástyái - a fekete-fehér ezért sokkal jobban áll nekik, ahol minden egyes alkotó elem a kompozíció egységességéért és lezárásáért küzd; nem arról van szó, hogy ebben a harcban a színek nem vehetnek részt, hanem arról, hogy a színek sokkal öntörvényűbbek, mint a formák - nehezebb őket kollaborációra bírni. Legalábbis nekem. A mostani (lentebb látható) képek nem különösen érdekesek, én viszont most éreztem először azt, hogy sikeresen dolgoztam a színekkel.