A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vonat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vonat. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 9., szombat

2010. május 9., vasárnap

Vonatozás - újra






Elég rég volt már, hogy erre jártam... Látom azért néhányatok nem adta fel a dolgot és az uborkaszezonban is be-be nézett.
Eltelt némi kis idő, ami alatt nekem nem állt módomban fotográfiával foglalkozni (csak közvetve) és ez nagyon jót tett, ugyanis sok mindenre rájöttem a fotóimat nézegetve.

1. Javarészt azért nem működnek, mert színesek.
2. Javarészt azért nem működnek, mert mozgásban gondolkozom. (A sok bemozdulással foglalkozó kép is ezért van - a stabilizált lendület és száguldás, mi lehetne ennél nagyobb oximoron?)
3. Javarészt azért nem működnek, mert az általam érdekesnek tartott téma (formák és vonalak) leginkább fekete-fehérben érvényesül, ugyanis a színek eltűntével a formák jobban érvényesülnek. A színes képnél a formákon túl a színeket is arányaiba kell hozni, amire nem figyeltem... egész egyszerűen azért mert a színek nem igazán érdekelnek, szemben a formákkal. Mármint a fotográfiában... ha filmet készítenék, akkor csakis színeset.

Ezeket a képeket eredetileg színesben lőttem el, de aztán átraktam grayscale-be és akkor rá kellett jönnöm, hogy mindig is fekete-fehérek voltak! És sokkal jobban tetszenek így és sokkal jobbnak is érzem őket, mint sok más eddigi képemet. Visszatekintve egyébként a legjobbnak gondolt képeimen kevés szín van és erős kontrasztok (ami szintén a színek ellen dolgozik). Na azért nem mintha ezek húde egyediek lennének, és ez nem a "végre megtaláltam a stílusom" poszt. Attól még messze vagyok. De abban biztosak lehettek, hogy a jövőben több fekete-fehér képpel találkoztok majd itt.

2010. január 16., szombat

Életlen hajnal

Dini a legutóbbi víztornyos képre azt írta életlen volt (és valóban!), szóval most feltöltök egyet, ami tényleg az, és nem tudom miért, de szeretem... Feltöltöttem teljes méretben, csak kattintsatok rá! Tetszik az üvegen a koszos víz nyoma. Meg a dolog formai része is.

2010. január 8., péntek

Párhuzamosok-triptichon(?)



Már egy ideje tervezem, hogy elkezdem feltölteni az általam igen csak nagyra tervezett vonatos sorozat eddig elkészült darabjait. (Lényegében már elkezdtem a blogot megnyitó cseppes képekkel, de akkor még nem volt semmilyen koncepció... csak unatkoztam a vonaton.)

Mivel elég sokat utazom vonattal, mondhatni hogy ez a közlekedési eszköz, és minden hozzá kapcsolható dolog, az életem részévé vált. Leginkább az állandó rohanás, melyeket meg-megszakít egy-egy kisebb pihenő. Az állandóan rohanó és egymásba folyó táj (oragnikus, vagy ipari egyremegy), a formák rövid, mégis permanens stabilitása. Ablakokra kozmált kosz, víz és vizelet...
Evvel a pár mondattal sikerült is összefoglalnom: mozgás, tér és a benne megjelenő formák, plusz kompozíciós elemként a homályos ablaküveg, mely hol (ápol és) eltakar, hol kiegészít.

[Persze ennek a sorozatnak lenne egy oldalága, vagy inkább kistestvére, ahol is a dokumentarizmussal szeretnék tovább próbálkozni. Persze tudom, aki sokat markol keveset fog, és ami nem megy azt nem kell erőltetni, de kurvára elegem van már a kishitű énemből! Ettől még ezt az ágat nem nagyon fogom erőltetni- valljuk be őszintén ez esetben, szemben a szilveszteri képekkel, nem ez érdekel, nem ide teszem a súlypontot- de meg akarom tanulni a dolgot, mert más a mentalitása. Ahhoz, hogy le tudj fényképezni egy ismeretlent normál körülmények között- nem pedig csak akkor amikor részeg és oldott- ahhoz rendkívül nyitottnak és bizalom gerjesztőnek kell lenned, kedvesnek. Persze lehetsz voyeur, sőt muszáj annak lenned, de rendelkezned kell azzal a különleges tulajdonsággal, hogy ha felfedeznek, akkor inkább értékeljék érdeklődésed és ne felháborodjanak rajtad. Be kell illeszkedned. Kíváncsiságodnak (az alanyok számára) természetesenk és hétköznapinak kell, hogy tűnjön... na ez az ami nem megy nekem...]

És hogy miért kérdőjeles a triptichon? Azért mert még nem sikerült rendesen lenyomoznom, hogy ez annak számít-e, egyébként is ez az elnevezés csak a feltöltés előtt néhány perccel jutott eszembe. (Valószínűleg abból a perverz vágyból fakad, hogy -nagy Bosch rajongóként- szeretnék én is triptichonokat készíteni...) Terveim szerint ha egyszer sikerülne a képeimet kiállítani, akkor ezek egymás mellett helyezkednének el. A legfelső a bal szélen, a legalsó a jobb szélen és középütt ugye a középső. Na már most: a triptichon két szárnya általában egy alaptéma köré épül, (tehát kiegészítik egymást,) de eltérő aspektusokat mutatnak fel (itt az alaptéma a sínek párhuzamossága, az eltérés pedig a képek sűrűségében van: az elsőn sok szín van, a másodikon gazdagabb tárgyi környezet, az elsőn a színek elmosódása, a másodikon a tárgyak bemozdulása hívja fel a figyelmet). A középső kép önálló jelentéssel bír, melyhez azonban a szárnyak hozzákapcsolhatóak (tehát itt: a képen egyszerre több párhuzamosság is észlelhető, és ezek közül ami a szemünket leginkább hívogatja az a legalsó alsó rézsútos, ugyanakkor a középen fellelhető szabálytalan alakú folt is elég csalogató. Vagyis a sok esetlegesség miatt ezen időzik el leginkább a szemünk, ugyanakkor a vezértéma is megmarad, hiszen a világos folt egy közel azonos méretű sávban fekszik, ráadásul ugyanúgy a kép - kvázi- közepén, mint a szárnyak magányos sínpárja.
Summa summarum: az anarchikus (esetleg, de szabályos) elrendezkedésű vezér képet, két egyszerű szabályosság közé illesztjük.Bizonyos elemei révén képes kapcsolatot kialakítani szárnyaival, ezáltal "elkezd" (milyen szerencsétlen szóhasználat!) túl mutatni önmagán, és elfoglalja helyét egy nagyobb összefüggésen belül, amiből kiszakítható bármikor, de visszahelyezve nem önmagában érvényes, hanem csakis és kizárólag kiterjesztéseivel. Szóval ebben az esetben a három képet nem lehet, hanem muszáj egy képként értelmezni...
Na ez az én (tömör) meghatározásom a triptichonra... De azért még vizsgálódok... Ha esetleg nektek más a véleményetek, akkor szóljatok.

2009. július 6., hétfő

Eső újra



Általában nincs bűntudatom, ha megpiszkálok egy képet: kontrasztot állítok, sötétebbre, világosabbra veszem. Sőt! Szeretem ha egy képen erősek a kontrasztok. (Régebben egyébként muszáj is volt használni, mert a kis formátumú gépek mindig fakón rögzítettek.) De most kicsit elbizonytalanodtam. Ez a tegnapi kép újra, ezúttal csak a méretén és a felbontásán állítottam.

Na? Szerintetek?

***

Commonly I don't feel myself ashamed about, things like, I changing brightness or contrast on a picture. Moreover, I really like the strong contrast on a picture. (A couple years ago, I always had to change the brightness and contrast values, because we had a small type of camera and it always made the pictures a bit dim.) But now I'm a little bit hazy. This is the picture, what I posted yesterday, but this time I only changed it's size and resolution.

And? What do you think about it? Is it better?

2009. július 5., vasárnap

Eső



Ezt a képet aznap készítettem, amikor haza költöztem Szegedről. Esős nap volt. Általában legtöbbször csak ülök és olvasok, de most elővettem a gépet és fényképezni kezdtem az ablakon ragadt cseppeket.
Szeretem az apró, de szép dolgokat. Ahogy ezek az átlátszó, tiszta gyöngyszemek megkapaszkodnak a karcos, koszos üvegen. Olyan kitartóak! Annyira törékenyek! Bármelyik pillanatban atomjaikra eshetnek szét, és mégis, erősen megtapadnak, lassan lecsúsznak... Mikor elindult a vonat, még sokáig ott csüngtek fölöttem... Majd egyenként eltűntek pillanatról, pillanatra.


Soha semmi sem fog még egyszer ugyanúgy létezni. A szikla öröknek tűnik, mégis minden egyes másodpercben más és más. A sejtek napról napra megújulnak. A fotográfia nem azért adatott nekünk, hogy dolgozhassunk az idő ellen, hanem, hogy megértsük az időt, hogy elmerenghessünk egy pillanaton, (ezt a mindennapokban hogyan is tehetnénk meg!) valamint, hogy nyomot hagyhassunk.
A fotografikus reprodukció minden egyes formája, nem más mint egy-egy nyom. De mire utal? Az időre? Az életre? Az alkotóra? Magára a fényre? Vagy csak hogy "volt egyszer egy kamera"?

Mindenki a saját maga nyomkeresője!