Eső

Ezt a képet aznap készítettem, amikor haza költöztem Szegedről. Esős nap volt. Általában legtöbbször csak ülök és olvasok, de most elővettem a gépet és fényképezni kezdtem az ablakon ragadt cseppeket.
Szeretem az apró, de szép dolgokat. Ahogy ezek az átlátszó, tiszta gyöngyszemek megkapaszkodnak a karcos, koszos üvegen. Olyan kitartóak! Annyira törékenyek! Bármelyik pillanatban atomjaikra eshetnek szét, és mégis, erősen megtapadnak, lassan lecsúsznak... Mikor elindult a vonat, még sokáig ott csüngtek fölöttem... Majd egyenként eltűntek pillanatról, pillanatra.


Soha semmi sem fog még egyszer ugyanúgy létezni. A szikla öröknek tűnik, mégis minden egyes másodpercben más és más. A sejtek napról napra megújulnak. A fotográfia nem azért adatott nekünk, hogy dolgozhassunk az idő ellen, hanem, hogy megértsük az időt, hogy elmerenghessünk egy pillanaton, (ezt a mindennapokban hogyan is tehetnénk meg!) valamint, hogy nyomot hagyhassunk.
A fotografikus reprodukció minden egyes formája, nem más mint egy-egy nyom. De mire utal? Az időre? Az életre? Az alkotóra? Magára a fényre? Vagy csak hogy "volt egyszer egy kamera"?

Mindenki a saját maga nyomkeresője!