Párhuzamosok-triptichon(?)

Már egy ideje tervezem, hogy elkezdem feltölteni az általam igen csak nagyra tervezett vonatos sorozat eddig elkészült darabjait. (Lényegében már elkezdtem a blogot megnyitó cseppes képekkel, de akkor még nem volt semmilyen koncepció... csak unatkoztam a vonaton.)

Mivel elég sokat utazom vonattal, mondhatni hogy ez a közlekedési eszköz, és minden hozzá kapcsolható dolog, az életem részévé vált. Leginkább az állandó rohanás, melyeket meg-megszakít egy-egy kisebb pihenő. Az állandóan rohanó és egymásba folyó táj (oragnikus, vagy ipari egyremegy), a formák rövid, mégis permanens stabilitása. Ablakokra kozmált kosz, víz és vizelet...
Evvel a pár mondattal sikerült is összefoglalnom: mozgás, tér és a benne megjelenő formák, plusz kompozíciós elemként a homályos ablaküveg, mely hol (ápol és) eltakar, hol kiegészít.

[Persze ennek a sorozatnak lenne egy oldalága, vagy inkább kistestvére, ahol is a dokumentarizmussal szeretnék tovább próbálkozni. Persze tudom, aki sokat markol keveset fog, és ami nem megy azt nem kell erőltetni, de kurvára elegem van már a kishitű énemből! Ettől még ezt az ágat nem nagyon fogom erőltetni- valljuk be őszintén ez esetben, szemben a szilveszteri képekkel, nem ez érdekel, nem ide teszem a súlypontot- de meg akarom tanulni a dolgot, mert más a mentalitása. Ahhoz, hogy le tudj fényképezni egy ismeretlent normál körülmények között- nem pedig csak akkor amikor részeg és oldott- ahhoz rendkívül nyitottnak és bizalom gerjesztőnek kell lenned, kedvesnek. Persze lehetsz voyeur, sőt muszáj annak lenned, de rendelkezned kell azzal a különleges tulajdonsággal, hogy ha felfedeznek, akkor inkább értékeljék érdeklődésed és ne felháborodjanak rajtad. Be kell illeszkedned. Kíváncsiságodnak (az alanyok számára) természetesenk és hétköznapinak kell, hogy tűnjön... na ez az ami nem megy nekem...]

És hogy miért kérdőjeles a triptichon? Azért mert még nem sikerült rendesen lenyomoznom, hogy ez annak számít-e, egyébként is ez az elnevezés csak a feltöltés előtt néhány perccel jutott eszembe. (Valószínűleg abból a perverz vágyból fakad, hogy -nagy Bosch rajongóként- szeretnék én is triptichonokat készíteni...) Terveim szerint ha egyszer sikerülne a képeimet kiállítani, akkor ezek egymás mellett helyezkednének el. A legfelső a bal szélen, a legalsó a jobb szélen és középütt ugye a középső. Na már most: a triptichon két szárnya általában egy alaptéma köré épül, (tehát kiegészítik egymást,) de eltérő aspektusokat mutatnak fel (itt az alaptéma a sínek párhuzamossága, az eltérés pedig a képek sűrűségében van: az elsőn sok szín van, a másodikon gazdagabb tárgyi környezet, az elsőn a színek elmosódása, a másodikon a tárgyak bemozdulása hívja fel a figyelmet). A középső kép önálló jelentéssel bír, melyhez azonban a szárnyak hozzákapcsolhatóak (tehát itt: a képen egyszerre több párhuzamosság is észlelhető, és ezek közül ami a szemünket leginkább hívogatja az a legalsó alsó rézsútos, ugyanakkor a középen fellelhető szabálytalan alakú folt is elég csalogató. Vagyis a sok esetlegesség miatt ezen időzik el leginkább a szemünk, ugyanakkor a vezértéma is megmarad, hiszen a világos folt egy közel azonos méretű sávban fekszik, ráadásul ugyanúgy a kép - kvázi- közepén, mint a szárnyak magányos sínpárja.
Summa summarum: az anarchikus (esetleg, de szabályos) elrendezkedésű vezér képet, két egyszerű szabályosság közé illesztjük.Bizonyos elemei révén képes kapcsolatot kialakítani szárnyaival, ezáltal "elkezd" (milyen szerencsétlen szóhasználat!) túl mutatni önmagán, és elfoglalja helyét egy nagyobb összefüggésen belül, amiből kiszakítható bármikor, de visszahelyezve nem önmagában érvényes, hanem csakis és kizárólag kiterjesztéseivel. Szóval ebben az esetben a három képet nem lehet, hanem muszáj egy képként értelmezni...
Na ez az én (tömör) meghatározásom a triptichonra... De azért még vizsgálódok... Ha esetleg nektek más a véleményetek, akkor szóljatok.